Születés körüli hiedelmek a Jászságban
Kókai Magdolna:
ADATOK A JÁSZSÁG SZÜLETÉS KÖRÜLI HIEDELEMVILÁGÁHOZ
Az ember életének fordulói közül a születés az első, és a legfontosabb állomás. A csecsemő születése egy családban a szülőknek azt az ősi, általános emberi törekvését tükrözi, hogy gyermekük által életüknek legyen folytatása. Munkámban most a születés időszakához fűződő hiedelmekhez próbálok adalékot szolgáltatni saját gyűjtéseim és a Jász Múzeum adattári anyaga alapján.
A mágikus cselekvések a lakodalomtól a terhességen, a szülésen át a gyermekágyig végigkísérték az anyát és a csecsemőt. E cselekmények óvó, védő, egészségvarázsló célzattal történtek. A lakodalom alkalmával Jászladányon és Árokszálláson is szokás volt a menyasszonyt a kéménylyukba nézetni, hogy szép, fekete szemű gyermeke legyen. Jászapátin az anyós a kapun belépő menyecske elé búzaszemet szórt, hogy "úgy szaporodjanak, mint a hulló búzaszem". A lakodalom elmúltával pedig � ugyancsak az anyós � az újasszony kötényébe szép, egészséges almákat öntött, hogy ugyanolyan egészséges utódai szülessenek.[1] A hasonló hasonlót hoz létre. Ez az analógia a kiindulópontja az imént említett eljárásoknak.[2]
A terhesség alatt is élt jó néhány preventív és produktív eljárás. A hiedelmek nagy részét ebben az időszakban azok a tilalmak teszik ki, amelyeket a terhes nőnek be kellett tartania a születendő csecsemő érdekében. E tilalmak többsége is az analógiás vagy az érintkezési mágia valamely formájához tartoznak[3]. Ilyen analógiás alapú tiltások voltak: az állapotos nő ne lopjon tököt, mert kopasz, ne hagyjon mosatlan edényt, mert szeplős, ne bújjon be a kemencébe tapasztani mert néma gyermeke lesz, ne egyen páros gyümölcsöt, mert ikreket szül; és ne csudáljon meg visszataszító, torz dolgot, állatot, mert arra fog hasonlítani az újszülött. Ezekre vonatkozóan nézzünk néhány hiedelemtörténetet.
"Eccer behoztak Zaránkrú egy tanyasi asszonyt, ennek ikerszülése vót. Az egyik maratt csak meg. Aszonta nekem mikor meglett a baba: ť Bözsike néni van-e a babának haja? Ť ť Nincsen ennek Gizikém! - montam. Biztos tököt lopott vele! Ť Eccer kimegy a bába a szobábú. Azt mondja: ť Hát magának mán megmondom! A szomszédembernek szép sütnivaló tökje vót, loptam belüle. Ť ť Ejnye Gizikém nem jó csináta - montam. Petrezselymet kellett vóna lopni, akkor nagyhajú babája lett vóna! Ť Szegény nem tudott hova lenni, olyan bánata lett." /Tóthné Manyák Erzsébet, szül. 1913., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
"Vót egy terhes asszony, oszt valakinek a kocsiján ment, oszt az meg olyan nagyon vörös, szeplős vót, meg a haja is vörös vót, oszt az ő kisbabája is vörös lett. Aszonta azé, mer azt nagyon megnézte." /Móczár Sándorné Jakus Jusztina, szül. 1906., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
Az érintkezési mágia jó példája az anyajegy keletkezése. Lényege, ha az anyát terhessége alatt megdobják, vagy véletlenül ráesik valamilyen tárgy és hirtelen odakap, akkor a születendő gyermeknek is ugyanott és ugyanolyan alakú anyajegye lesz, amilyen alakú tárgy az anyát érintette. "Azt monták vigyázzon, hogy ne cseppenjen zsír sehova se, mikor terhes, mer anyajegy lesz rajta. Meg ne üsse meg az ura. Ismerek egy Görbe Kata nevezetűt, azt mongyák, �hát nem tudom� hogy annak az apukája megverte az anyját mikor terhes vót, oszt azé lett az arcán nagy kék fót. Félidős kora után vót ez veszélyes." /Görbéné Ballagó Margit, szül. 1919., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
A terhesség alatt egy jellegzetes dolog a megkívánás. Az ehhez fűződő néphit ma is élő, országszerte közismert, így vidékünkön is. Lényege, ha egy várandós asszony valamit megkíván és abból nem ehet, akkor annak káros következményei lehetnek.[4] Arra a kérdésemre, hogy melyik félnek árt, ha az anya nem kapja meg a kívánt ételt, a válaszok megoszlanak. Néhány adatközlőm szerint az anyának árt, mások szerint a babára nézve veszélyes a terhesség 2. szakaszában. Erre vonatkozóan nézzünk egy érdekes hiedelemtörténetet. "A nagyanyámtú hallottam, hogy az egyik szomszédasszonyának a határba vót nagyon szép cseresznyéje, de puskás ember őrizte. Egyik alkalommal egy terhes asszony evett belőle, az ember meg lelőtte. Mikor az asszonyt felboncolták, a csecsemő szájába megtalálták a cseresznyét. Oszt aztán mán bárki elment a főd mellett ehetett a cseresznyébű, csak el nem vihette." /özv.Móczár Lászlóné Gulyás Erzsébet, szül. 1917., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
A születendő gyermek nemére is próbáltak következtetni a has formájából, a várandós asszony közérzetéből, arcának foltosságából, a túlhordásból és a magzat megmozdulásának helyéből.
A szülés menetét nagyrészt a reális cselekmények jellemezték. Esetenként azonban végeztek néhány mágikus eljárást is. Egy jászdózsai adat szerint a szülő nő feje alá olvasót helyeztek, a fájdalmak enyhítésére.[5] Egy árokszállási adatközlőm elmondása szerint pedig: "vajúdáskor megszentelték szenteltvízzel a szoba sarkait, a baba és az anya helyit". /özv.Móczár Lászlóné Gulyás Erzsébet, szül. 1917., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
A néphit szerint, a szülés közben eltávozó placenta � népi nevén mása � alkalmas volt az arcon és a test egyéb részein lévő folt eltávolítására. Ezzel kapcsolatban egy szentandrási bábaasszony elmesélt egy érdekes hiedelemtörténetet. " Egyetlen eset az nagyon feltűnt, ha mán a babonárú van szó. Vót egy fiatalember, a fél arcán nagy veres anyajegy vót. Mikor végeztem a szüléssel még ott kellett maradni, az utóvérzést kellett várni. Elpakoltak mán mindent, én csak ott ülök. Na igen, mikor a placenta eltávozott azt szoktuk mondani, a véres vízzel mindennel, hogy ássák el. Ott is azt mondtam, hogy takaríccsák el. Igen ám, de gyütt a nagymama. ť Jaj, úgy siettem, �mongya az onokájának� hogy ekkorra itt legyek!Ť Aszongya, hogy mer azt úgy tuggya meg, � mongya nekem� hogy az anyajegyet avval lehet elmúlasztani, ha a másával megdörgölik. Azt se tuttam, hogy nevessek-e vagy sajnákozzak. Aszongya, hogy én csinájjam. Hát mondok olyan nincs! De nekem kell azt! Vitatkoztam, hogy én biztos nem csinálom, sőt azt montam a fiatalembernek, hogy ne engeggye, mer nincsen annak semmi értelme. Hát a végin mán azt montam az öregasszonynak, hogy legfejjebb fogja maga, oszt dörzsölje a veje arcáho! Oszt montam a fiatalembernek, hogy maga meg ha akarja engedi, ha nem nem, de nekem ehhe semmi közöm. A fiatalember oszt sarkonfordút. Hát haláláig horta szegíny az anyajegyet. Hát oszt a placentával mi lett? /Farkas Ignácné Nagypál Veronika, szül. 1901., róm. kat., lakhely: Jászszentandrás/
Volt olyan család, ahol a csecsemő perklivel elkötött leszáradt köldökzsinórdarabját eltette, és hétéves korában odaadta a gyermeknek, hogy bontsa ki a csomót. Amennyiben ez sikerült a néphit szerint ügyes, jó tanuló, lányok esetében jó varró válik belőle. " Én hallottam, hogy mikor leszáradt a köldök, odaatták a gyereknek, hogy boncsa ki, oszt nem birta, a fogával keszte megódani. Ezt Apátin hallottam. /Farkas Ignácné Nagypál Veronika, szül. 1901., róm. kat., lakhely: Jászszentandrás/
Meg kell említeni az ún. rendellenes születési módokat is, amelyekben a gyermek jövőjére utaló jeleket látták.[6] Ilyen volt a burokban és a foggal születés. A burokban született gyermeket szerencsésnek tartották. Egy jászdózsai adat szerint tudós vagy garabonciás vált belőle. Az eltett és megszenteltetett burokdarab a hiedelem szerint megvédte tulajdonosát a háborúban. Egy szentandrási gyűjtésben erre vonatkozóan a következőket olvashatjuk. "Ha az újszülött gyermek burokját, amely olyan vékony, mint a hártya, a bábaasszony papírba teszi és elvégzik vele a megfelelő szertartásokat, megvéd a golyó ellen. Eljárási mód: A papírba tett burkot, amely már kezd száradni, a szülésznő elviszi a templomba és ott a pap megszenteli. Utána visszaviszi az anyának. Másodszor akkor viszik a burkot a templomba, amikor a gyermeket bemutatják. /2-3 hétre szülés után. � Ha valamelyik gyermek dupla burokban született az még biztosabb.� A papírba tett burkot nem kell elővenni, csak ott kell annak is lennie, amint az anya tartja a gyermekét. Ezután a bábaasszony még ötször szentelteti meg. A hétszeri szenteltetés után megkapja az anya az ereklyét, melyre gondosan ügyel. Csak akkor veszi elő, amikor fiát viszik a háborúba. Mielőtt átadná még hétszer meg kell szenteltetni a templomban és utána adja át fiának az ereklyét. Több legény írta haza az első világháborúból édesanyjának, hogy: ťA mellényemet egészséggel hordom.Ť Ugyanis abba volt bevarrva az említett burok. A néphit szerint az olyan katonát nem érte a golyó." [7]
A másik rendellenes születési mód, a foggal születés. "A magyar nép hitvilágában a foggal való születés a fölös csont képzetköréhez tartozik."[8] A Jászságban úgy tartották, hogy az ilyen csecsemőből táltos, garabonciás vagy tudós lesz. "Egy asszonynak foggal született a gyereke és mindig nagyon sírt. Azt mondták neki az öregebbek, hogy táltos a fia, és el fogják lopni tőle a többi táltosok. Egy öregasszony nagyon megsajnálta, elment és a gyereknek mind a három fogát kihúzta kézzel. Utána nagyon sokszor el akarták lopni a táltosok, kétéves koráig nagyon sűrűn, de azután egyre kevesebbszer, még végül elmaradtak."[9] Adattárunkban rábukkantam olyan jászfelsőszentgyörgyi hiedelemtörténetekre, melyekben a táltos a garabonciás hátaslovaként szerepel. A garabonciás "kiolvassa" könyvéből a táltost, s megzabolázva azon lovagol az erdő, a falu fölött, ahol "leereszti zivatarját". Nézzünk egy példát erre vonatkozóan. "Valamikor régen a táltosok vizekben, nagy vizekben tartózkodtak. A garabonciás könyv által kiolvasta vízbül. Nagyapám juhászember vót. Egy folyó mellett vót a juhokkal. Egy ember ült a vízparton, egy nagy könyv volt előtte, olvasott. Mikor a tatám közeledett feléje, azt mondta: ťjó ember, menjen be a szállásra, mer vihar lesz.Ť A tatám bement a szállásra, de kíváncsi vót, lesett. Egyszercsak a vízbül kijött egy csikó. Mikor az lerázta magárúl a vizet, a garabonciás a zablát a nyakába vágta és ráült a hátára. Mikor fölemelkedtek, mert a táltos szállt vele mint a madár, amerre elmentek olyan vihar lett, hogy a cserepet lesodorta. A garabonciás a könyvéből olvasta ki a táltosnak meg kellett jelennie, a könyv olvasása által. A garabonciásnak nagyobb hatalma volt, mint a táltosnak. /Nagyapám látta ezt. Berény határában vót juhász./"[10]
Előfordult, hogy a születés pillanatában a csillagok állásából jósoltak a gyermek jövőjére vonatkozóan. "Születés pillanatában kimentek megnézni a csillagokat � ez öngyilkos lesz, mert akasztófát láttam a csillagokban � mondták.�[11]
A csecsemő első fürdővizébe különböző tárgyakat helyeztek, melyeknek mágikus hatást tulajdonítottak. Így például: szenteltvizet, faszenet és tisztesfüvet szemverés ellen, valamint fürjlábat, hogy fürge legyen a gyermek.[12]
A gyermekágy ideje alatt a még kereszteletlen újszülött és az anya is fokozottan ki volt téve az ártó hatalmaknak. Ezért számos mágikus eljárással, illetve tiltással próbálták megóvni mindkettőt. A veszélyek származhattak természetfölötti lényektől pl. boszorkányoktól, de olyan valóságos személytől is, aki akaratán kívül árthatott, megverhette szemmel az anyát és a csecsemőt.[13] Az ún. szúnyoghálós ágyra, melyben a gyermekágyas anya feküdt, gyűjtéseim során már adatközlőim nem emlékeztek. A múzeum adattárában lévő, az 1970-es évek közepéről származó gyűjtések azonban több ízben említik. Ez az ágy � az adatközlők szerint � elsősorban az anyát védte a rontástól, a boszorkányoktól. "Szúnyoghálóval vették körül a gyerekágyas anyát, hogy ne rontsák meg."[14] "Fehér lepedőt tettek a gyerekágyas anya elé, hogy meg ne rontsa a boszorkány. Ezt hívták szúnyoghálónak."[15]
Az újszülöttet kereszteléséig az ártó hatalmak "megronthatták", illetve elcserélhették. Ez utóbbit váltott gyereknek nevezték. Mindezek elkerülése érdekében különböző preventív és produktív eljárásokat végeztek. Az első esetben általános vélemény volt, hogy aki "megnízi" a gyereket nem tehet róla, annak olyan a szeme. Ezért nem nagyon szerették, ha keresztelés előtt idegen ment látogatni, főleg ha öregasszony volt. A szemmelverés elhárítására a következő óvó, védő eljárásokat alkalmazták: a baba csuklójára piros zsinórt vagy hegedűhúrt kötöttek, a kisinget fordítva adták rá, illetve annak visszájával vagy a "húgyos" pelenkával megtörülték az arcát, és a pólyakötőbe kis olvasót helyeztek.
A rontás megállapításának, és orvoslásának leghatásosabb eszközei, a vízzel végzett különböző praktikák voltak. Az egyik � talán legismertebb � a szenesvíz készítése, illetve a gyermek testének e vízzel történő lemosása, megitatatása.
Szenesvíz készítése. Egy pohár vízbe általában három parázsló szén vagy csutkadarabot dobtak, miközben �egyes adatok szerint � a következő szavakat mondták: "ember, asszony, gyerek, lány, hogy amelyiknek a szeme ártott, ezáltal az égetett csutka által lemenjen róla"[16]. Evvel a vízzel megmosták a csecsemő egész testét, és itattak is egy picit belőle. Egy másik adat szerint: "ha megrontották a gyereket, a faszenet meggyújtották és azon megfüstölték"[17]. Előfordult, hogy a két eljárást egymást követően alkalmazták.
A szemverés megállapításának és gyógyításának másik eszköze az ún. vízmérés volt. Egy pohárba kilenc, hét vagy három kanál vizet mértek. Az ujjhegy vízbe mártásával megmosdatták � egyes adatok szerint � kereszt alakban a gyermek arcát, kezét, lábát, és valamennyit itattak is belőle. Ezután a megmaradt vizet a kanállal visszakézből rámérték az ajtó sarokvasára. Amennyiben a víz megszaporodott, a csecsemő "szemverésbe", "szemrontásba" volt. Ezt az eljárást addig folytatták, amíg a pohárban a mosdatás után kevesebb víz nem lett, ugyanis ekkor szűnt meg a néphit szerint a szemverés hatása. A szemrontásnak a mosdatás, illetve a fürdetés által történő megszüntetésére vonatkozik egy igen érdekes szentandrási adat.
"Ha akad valahol keresetlen kutyafej, fazékba kell tenni, és melléje kilenc fajta fahasítékot kell még a vízbe tenni, és az egészet főzni. Az így kapott főzettel napfölkelte előtt, napnyugvása előtt meg kell fürdetni a kicsinyt és az anyja ingével kell megtörölni. Az elhasznált fürdővizet pedig arra kell kiönteni, amerre a nap nyugszik."[18]
A szemverést a rontó által is lehetett orvosolni, amennyiben ismerték annak személyét. A következő hiedelemtörténetből egy ilyen esetet ismerhetünk meg. "A gyermekeim keresztanyja boszorkány vót. Minden áldott nap � egy hétig � a gyerek fél héttől hétig ordított, még meg nem nézettük a keresztanyjával. Hét órakor, mint aki elvégezte a dógát, elaludt. Ha a gyerek meg van rontva, a rontót e kő hívnyi, hogy megnézze, akkor elmúlik."[19]
A szemverés megállapítására egy másik eljárást is alkalmaztak. A csecsemő jobb könyökét a bal térdéhez, a bal könyökét pedig a jobb térdéhez érintették, "mérték" s ha nem ért össze a hiedelem szerint meg volt rontva.
A kereszteletlen újszülöttet a szemverésen kívül az ún. "elváltás" is fenyegette. A váltott gyerekkel kapcsolatos hiedelmek már csak a legidősebb adatközlők emlékezetében, és az adattári gyűjtések lapjain élnek. Elváltáskor az egészséges csecsemőt a boszorkányok cserélik el saját csúf, sírós gyerekeikkel. Az ilyen gyerek legjellegzetesebb ismertetőjegye volt, hogy nem beszélt. Nézzünk erre vonatkozóan egy hiedelemtörténetet. "A nagyapám meséte, hogy elmentek eccer állást keresni. Este lett rájok bementek egy házho, hogy szállást kérjenek éjjelre. ťHát, jó emberek, majd abba a szobába szalmát teszünk a fődre, amibe a kisfiunk alszik Ť �monták. Ez a szoba üres vót, csak egy kemence vót benne, meg egy nagyfejű gyerek. Az az ember aki nagyapámmal vót, olyan tudós féle vót. Ő mingyá látta, hogy ez vátott gyerek. Leültek vacsorázni. Az ember férehítta az asszonyt, oszt kikérdezgette a gyerek felől. Monta az asszony, hogy hány éves, ťde hát nem beszé, mindig sírŤ. Akkor aszt monta a tudósember: ťaggyon neki a kézibe egy tejjel tele bögrét, meg egy nagy kanalat.Ť Mikor látta, hogy a szülők lehúzóttak a másik szobába, akkor a gyerek csak lesi, hogy hát: ť hm. ennyi időt megértem, de még ilyet nem láttam. Kis bögre, nagy kaná né, hogy tesznek bolonddá! Ť. Asztán lefeküttek a gyerek is, meg a nagyapámék is. Éppcsak elaluttak, rákezdi a gyerek a rívást. De rítt, rítt. Hát éfél felé elhatta. Aszongya a tudósember: ťna, elhatta mán!Ť A gyerek meg aszongya: ťmaj ríjok én bátyámuram, csak hagy pihenek!Ť ťKejjünk János! Őtözz fel oszt gyerünk! Éfél van mán úgyse aluttunk!Ť Na, ahogy felkelnek az asszony is felkelt fűteni, hát oszt férehítta a tudósember. Monta neki, hogy ťez nem a maga fia! Magátó ellopták mikor megszült.Ť ťDehonnem az én fiam.Ť �monta. ťJó van. Ide figyejjen! Nem menünk addig el. Fűccse be a kemencét, a gyereket ültesse a lapátra. Ne féjjen nem engedik bedobni!Ť ťJaj dehogy, dehogy!Ť �tiltakozott az asszony. ťHalgasson rám. Bedobják a kéményen a magáét.Ť Oszt úgy is vót. Ráültették a lapátra, amikor dobták vóna ez kiszát rúla, egy gyönyörű deli gyerek meg rápottyant." /özv.Móczár Lászlóné Gulyás Erzsébet, szül. 1917., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
A gyermekágy ideje alatt is jó néhány tiltás élt, amelyet be kellett tartani az anya és a csecsemő védelme érdekében. Nézzünk néhányat ezek közül. Naplemente után nem önthették ki a gyermek fürdővizét, nehogy megrontsák.[20] Amíg be nem mutatta az anya a csecsemőt a templomban, nem volt szabad kimennie, mert megronthatják mindkettőt. A pelenkát és a babaholmikat tilos volt éjszakára kint hagyni a szárítókötélen, mert megronthatták a csecsemőt, és nyugtalanul aludt volna. Nem volt tanácsos a lámpát éjjelre eloltani, mert kicserélik a gyereket. Ördög vagy boszorkány viszi el.[21] Nem volt szabad a pici feje fölé állni, "mert akkor fölfelé néz. Úgy mondták, hogy ťvigyázz, mer felakad a szeme!Ť" /Bobák Antalné Faragó Teréz, szül. 1916., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/ A szoptatásra vonatkozóan is élt egy tiltás, mely szerint nem volt szabad három nagypénteket átszoptatni, mert különben "ártott a szeme" az anyának.
A csecsemő egészségét és szépségét a következő analógiás eljárásokkal próbálták elősegíteni. Általában a nagymama egy szép piros almával, vagy tojással "megkerekítgette" a baba arcát, hogy olyan gömbölyű legyen mint a tojás, és olyan szép piros mint az alma.
[1] Népi ételek a Jászságból., 1999. 28.
[2] Kertész J., 1989. 23.
[3] Kertész J., 1989. 22.
[4] Kertész J., 1989. 25.
[5] Gulyás É., 1973. 124.
[6] Kertész J., 1989. 38.
[7] Jászszentandrás, Molnár István gyűjtése, JMA.110-68., 34.
[8] Kertész J., 1989. 38.
[9] Jászalsószentgyörgy, Kátai Margit gyűjtése, JMA.184-79., 18.
[10] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA.155-79.
[11] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA.155-79.
[12] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA.155-79.
[13] Markos Gy., 1986. 45.
[14] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA.155-79.
[15] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA.155-79.
[16] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 155-79.
[17] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 155-79.
[18] Jászszentandrás, Molnár István gyűjtése, JMA. 110-68.
[19] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 155-79.
[20] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 155-79.
[21] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 155-79.
Az eredeti cikk itt található.
ADATOK A JÁSZSÁG SZÜLETÉS KÖRÜLI HIEDELEMVILÁGÁHOZ
Az ember életének fordulói közül a születés az első, és a legfontosabb állomás. A csecsemő születése egy családban a szülőknek azt az ősi, általános emberi törekvését tükrözi, hogy gyermekük által életüknek legyen folytatása. Munkámban most a születés időszakához fűződő hiedelmekhez próbálok adalékot szolgáltatni saját gyűjtéseim és a Jász Múzeum adattári anyaga alapján.
A mágikus cselekvések a lakodalomtól a terhességen, a szülésen át a gyermekágyig végigkísérték az anyát és a csecsemőt. E cselekmények óvó, védő, egészségvarázsló célzattal történtek. A lakodalom alkalmával Jászladányon és Árokszálláson is szokás volt a menyasszonyt a kéménylyukba nézetni, hogy szép, fekete szemű gyermeke legyen. Jászapátin az anyós a kapun belépő menyecske elé búzaszemet szórt, hogy "úgy szaporodjanak, mint a hulló búzaszem". A lakodalom elmúltával pedig � ugyancsak az anyós � az újasszony kötényébe szép, egészséges almákat öntött, hogy ugyanolyan egészséges utódai szülessenek.[1] A hasonló hasonlót hoz létre. Ez az analógia a kiindulópontja az imént említett eljárásoknak.[2]
A terhesség alatt is élt jó néhány preventív és produktív eljárás. A hiedelmek nagy részét ebben az időszakban azok a tilalmak teszik ki, amelyeket a terhes nőnek be kellett tartania a születendő csecsemő érdekében. E tilalmak többsége is az analógiás vagy az érintkezési mágia valamely formájához tartoznak[3]. Ilyen analógiás alapú tiltások voltak: az állapotos nő ne lopjon tököt, mert kopasz, ne hagyjon mosatlan edényt, mert szeplős, ne bújjon be a kemencébe tapasztani mert néma gyermeke lesz, ne egyen páros gyümölcsöt, mert ikreket szül; és ne csudáljon meg visszataszító, torz dolgot, állatot, mert arra fog hasonlítani az újszülött. Ezekre vonatkozóan nézzünk néhány hiedelemtörténetet.
"Eccer behoztak Zaránkrú egy tanyasi asszonyt, ennek ikerszülése vót. Az egyik maratt csak meg. Aszonta nekem mikor meglett a baba: ť Bözsike néni van-e a babának haja? Ť ť Nincsen ennek Gizikém! - montam. Biztos tököt lopott vele! Ť Eccer kimegy a bába a szobábú. Azt mondja: ť Hát magának mán megmondom! A szomszédembernek szép sütnivaló tökje vót, loptam belüle. Ť ť Ejnye Gizikém nem jó csináta - montam. Petrezselymet kellett vóna lopni, akkor nagyhajú babája lett vóna! Ť Szegény nem tudott hova lenni, olyan bánata lett." /Tóthné Manyák Erzsébet, szül. 1913., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
"Vót egy terhes asszony, oszt valakinek a kocsiján ment, oszt az meg olyan nagyon vörös, szeplős vót, meg a haja is vörös vót, oszt az ő kisbabája is vörös lett. Aszonta azé, mer azt nagyon megnézte." /Móczár Sándorné Jakus Jusztina, szül. 1906., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
Az érintkezési mágia jó példája az anyajegy keletkezése. Lényege, ha az anyát terhessége alatt megdobják, vagy véletlenül ráesik valamilyen tárgy és hirtelen odakap, akkor a születendő gyermeknek is ugyanott és ugyanolyan alakú anyajegye lesz, amilyen alakú tárgy az anyát érintette. "Azt monták vigyázzon, hogy ne cseppenjen zsír sehova se, mikor terhes, mer anyajegy lesz rajta. Meg ne üsse meg az ura. Ismerek egy Görbe Kata nevezetűt, azt mongyák, �hát nem tudom� hogy annak az apukája megverte az anyját mikor terhes vót, oszt azé lett az arcán nagy kék fót. Félidős kora után vót ez veszélyes." /Görbéné Ballagó Margit, szül. 1919., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
A terhesség alatt egy jellegzetes dolog a megkívánás. Az ehhez fűződő néphit ma is élő, országszerte közismert, így vidékünkön is. Lényege, ha egy várandós asszony valamit megkíván és abból nem ehet, akkor annak káros következményei lehetnek.[4] Arra a kérdésemre, hogy melyik félnek árt, ha az anya nem kapja meg a kívánt ételt, a válaszok megoszlanak. Néhány adatközlőm szerint az anyának árt, mások szerint a babára nézve veszélyes a terhesség 2. szakaszában. Erre vonatkozóan nézzünk egy érdekes hiedelemtörténetet. "A nagyanyámtú hallottam, hogy az egyik szomszédasszonyának a határba vót nagyon szép cseresznyéje, de puskás ember őrizte. Egyik alkalommal egy terhes asszony evett belőle, az ember meg lelőtte. Mikor az asszonyt felboncolták, a csecsemő szájába megtalálták a cseresznyét. Oszt aztán mán bárki elment a főd mellett ehetett a cseresznyébű, csak el nem vihette." /özv.Móczár Lászlóné Gulyás Erzsébet, szül. 1917., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
A születendő gyermek nemére is próbáltak következtetni a has formájából, a várandós asszony közérzetéből, arcának foltosságából, a túlhordásból és a magzat megmozdulásának helyéből.
A szülés menetét nagyrészt a reális cselekmények jellemezték. Esetenként azonban végeztek néhány mágikus eljárást is. Egy jászdózsai adat szerint a szülő nő feje alá olvasót helyeztek, a fájdalmak enyhítésére.[5] Egy árokszállási adatközlőm elmondása szerint pedig: "vajúdáskor megszentelték szenteltvízzel a szoba sarkait, a baba és az anya helyit". /özv.Móczár Lászlóné Gulyás Erzsébet, szül. 1917., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
A néphit szerint, a szülés közben eltávozó placenta � népi nevén mása � alkalmas volt az arcon és a test egyéb részein lévő folt eltávolítására. Ezzel kapcsolatban egy szentandrási bábaasszony elmesélt egy érdekes hiedelemtörténetet. " Egyetlen eset az nagyon feltűnt, ha mán a babonárú van szó. Vót egy fiatalember, a fél arcán nagy veres anyajegy vót. Mikor végeztem a szüléssel még ott kellett maradni, az utóvérzést kellett várni. Elpakoltak mán mindent, én csak ott ülök. Na igen, mikor a placenta eltávozott azt szoktuk mondani, a véres vízzel mindennel, hogy ássák el. Ott is azt mondtam, hogy takaríccsák el. Igen ám, de gyütt a nagymama. ť Jaj, úgy siettem, �mongya az onokájának� hogy ekkorra itt legyek!Ť Aszongya, hogy mer azt úgy tuggya meg, � mongya nekem� hogy az anyajegyet avval lehet elmúlasztani, ha a másával megdörgölik. Azt se tuttam, hogy nevessek-e vagy sajnákozzak. Aszongya, hogy én csinájjam. Hát mondok olyan nincs! De nekem kell azt! Vitatkoztam, hogy én biztos nem csinálom, sőt azt montam a fiatalembernek, hogy ne engeggye, mer nincsen annak semmi értelme. Hát a végin mán azt montam az öregasszonynak, hogy legfejjebb fogja maga, oszt dörzsölje a veje arcáho! Oszt montam a fiatalembernek, hogy maga meg ha akarja engedi, ha nem nem, de nekem ehhe semmi közöm. A fiatalember oszt sarkonfordút. Hát haláláig horta szegíny az anyajegyet. Hát oszt a placentával mi lett? /Farkas Ignácné Nagypál Veronika, szül. 1901., róm. kat., lakhely: Jászszentandrás/
Volt olyan család, ahol a csecsemő perklivel elkötött leszáradt köldökzsinórdarabját eltette, és hétéves korában odaadta a gyermeknek, hogy bontsa ki a csomót. Amennyiben ez sikerült a néphit szerint ügyes, jó tanuló, lányok esetében jó varró válik belőle. " Én hallottam, hogy mikor leszáradt a köldök, odaatták a gyereknek, hogy boncsa ki, oszt nem birta, a fogával keszte megódani. Ezt Apátin hallottam. /Farkas Ignácné Nagypál Veronika, szül. 1901., róm. kat., lakhely: Jászszentandrás/
Meg kell említeni az ún. rendellenes születési módokat is, amelyekben a gyermek jövőjére utaló jeleket látták.[6] Ilyen volt a burokban és a foggal születés. A burokban született gyermeket szerencsésnek tartották. Egy jászdózsai adat szerint tudós vagy garabonciás vált belőle. Az eltett és megszenteltetett burokdarab a hiedelem szerint megvédte tulajdonosát a háborúban. Egy szentandrási gyűjtésben erre vonatkozóan a következőket olvashatjuk. "Ha az újszülött gyermek burokját, amely olyan vékony, mint a hártya, a bábaasszony papírba teszi és elvégzik vele a megfelelő szertartásokat, megvéd a golyó ellen. Eljárási mód: A papírba tett burkot, amely már kezd száradni, a szülésznő elviszi a templomba és ott a pap megszenteli. Utána visszaviszi az anyának. Másodszor akkor viszik a burkot a templomba, amikor a gyermeket bemutatják. /2-3 hétre szülés után. � Ha valamelyik gyermek dupla burokban született az még biztosabb.� A papírba tett burkot nem kell elővenni, csak ott kell annak is lennie, amint az anya tartja a gyermekét. Ezután a bábaasszony még ötször szentelteti meg. A hétszeri szenteltetés után megkapja az anya az ereklyét, melyre gondosan ügyel. Csak akkor veszi elő, amikor fiát viszik a háborúba. Mielőtt átadná még hétszer meg kell szenteltetni a templomban és utána adja át fiának az ereklyét. Több legény írta haza az első világháborúból édesanyjának, hogy: ťA mellényemet egészséggel hordom.Ť Ugyanis abba volt bevarrva az említett burok. A néphit szerint az olyan katonát nem érte a golyó." [7]
A másik rendellenes születési mód, a foggal születés. "A magyar nép hitvilágában a foggal való születés a fölös csont képzetköréhez tartozik."[8] A Jászságban úgy tartották, hogy az ilyen csecsemőből táltos, garabonciás vagy tudós lesz. "Egy asszonynak foggal született a gyereke és mindig nagyon sírt. Azt mondták neki az öregebbek, hogy táltos a fia, és el fogják lopni tőle a többi táltosok. Egy öregasszony nagyon megsajnálta, elment és a gyereknek mind a három fogát kihúzta kézzel. Utána nagyon sokszor el akarták lopni a táltosok, kétéves koráig nagyon sűrűn, de azután egyre kevesebbszer, még végül elmaradtak."[9] Adattárunkban rábukkantam olyan jászfelsőszentgyörgyi hiedelemtörténetekre, melyekben a táltos a garabonciás hátaslovaként szerepel. A garabonciás "kiolvassa" könyvéből a táltost, s megzabolázva azon lovagol az erdő, a falu fölött, ahol "leereszti zivatarját". Nézzünk egy példát erre vonatkozóan. "Valamikor régen a táltosok vizekben, nagy vizekben tartózkodtak. A garabonciás könyv által kiolvasta vízbül. Nagyapám juhászember vót. Egy folyó mellett vót a juhokkal. Egy ember ült a vízparton, egy nagy könyv volt előtte, olvasott. Mikor a tatám közeledett feléje, azt mondta: ťjó ember, menjen be a szállásra, mer vihar lesz.Ť A tatám bement a szállásra, de kíváncsi vót, lesett. Egyszercsak a vízbül kijött egy csikó. Mikor az lerázta magárúl a vizet, a garabonciás a zablát a nyakába vágta és ráült a hátára. Mikor fölemelkedtek, mert a táltos szállt vele mint a madár, amerre elmentek olyan vihar lett, hogy a cserepet lesodorta. A garabonciás a könyvéből olvasta ki a táltosnak meg kellett jelennie, a könyv olvasása által. A garabonciásnak nagyobb hatalma volt, mint a táltosnak. /Nagyapám látta ezt. Berény határában vót juhász./"[10]
Előfordult, hogy a születés pillanatában a csillagok állásából jósoltak a gyermek jövőjére vonatkozóan. "Születés pillanatában kimentek megnézni a csillagokat � ez öngyilkos lesz, mert akasztófát láttam a csillagokban � mondták.�[11]
A csecsemő első fürdővizébe különböző tárgyakat helyeztek, melyeknek mágikus hatást tulajdonítottak. Így például: szenteltvizet, faszenet és tisztesfüvet szemverés ellen, valamint fürjlábat, hogy fürge legyen a gyermek.[12]
A gyermekágy ideje alatt a még kereszteletlen újszülött és az anya is fokozottan ki volt téve az ártó hatalmaknak. Ezért számos mágikus eljárással, illetve tiltással próbálták megóvni mindkettőt. A veszélyek származhattak természetfölötti lényektől pl. boszorkányoktól, de olyan valóságos személytől is, aki akaratán kívül árthatott, megverhette szemmel az anyát és a csecsemőt.[13] Az ún. szúnyoghálós ágyra, melyben a gyermekágyas anya feküdt, gyűjtéseim során már adatközlőim nem emlékeztek. A múzeum adattárában lévő, az 1970-es évek közepéről származó gyűjtések azonban több ízben említik. Ez az ágy � az adatközlők szerint � elsősorban az anyát védte a rontástól, a boszorkányoktól. "Szúnyoghálóval vették körül a gyerekágyas anyát, hogy ne rontsák meg."[14] "Fehér lepedőt tettek a gyerekágyas anya elé, hogy meg ne rontsa a boszorkány. Ezt hívták szúnyoghálónak."[15]
Az újszülöttet kereszteléséig az ártó hatalmak "megronthatták", illetve elcserélhették. Ez utóbbit váltott gyereknek nevezték. Mindezek elkerülése érdekében különböző preventív és produktív eljárásokat végeztek. Az első esetben általános vélemény volt, hogy aki "megnízi" a gyereket nem tehet róla, annak olyan a szeme. Ezért nem nagyon szerették, ha keresztelés előtt idegen ment látogatni, főleg ha öregasszony volt. A szemmelverés elhárítására a következő óvó, védő eljárásokat alkalmazták: a baba csuklójára piros zsinórt vagy hegedűhúrt kötöttek, a kisinget fordítva adták rá, illetve annak visszájával vagy a "húgyos" pelenkával megtörülték az arcát, és a pólyakötőbe kis olvasót helyeztek.
A rontás megállapításának, és orvoslásának leghatásosabb eszközei, a vízzel végzett különböző praktikák voltak. Az egyik � talán legismertebb � a szenesvíz készítése, illetve a gyermek testének e vízzel történő lemosása, megitatatása.
Szenesvíz készítése. Egy pohár vízbe általában három parázsló szén vagy csutkadarabot dobtak, miközben �egyes adatok szerint � a következő szavakat mondták: "ember, asszony, gyerek, lány, hogy amelyiknek a szeme ártott, ezáltal az égetett csutka által lemenjen róla"[16]. Evvel a vízzel megmosták a csecsemő egész testét, és itattak is egy picit belőle. Egy másik adat szerint: "ha megrontották a gyereket, a faszenet meggyújtották és azon megfüstölték"[17]. Előfordult, hogy a két eljárást egymást követően alkalmazták.
A szemverés megállapításának és gyógyításának másik eszköze az ún. vízmérés volt. Egy pohárba kilenc, hét vagy három kanál vizet mértek. Az ujjhegy vízbe mártásával megmosdatták � egyes adatok szerint � kereszt alakban a gyermek arcát, kezét, lábát, és valamennyit itattak is belőle. Ezután a megmaradt vizet a kanállal visszakézből rámérték az ajtó sarokvasára. Amennyiben a víz megszaporodott, a csecsemő "szemverésbe", "szemrontásba" volt. Ezt az eljárást addig folytatták, amíg a pohárban a mosdatás után kevesebb víz nem lett, ugyanis ekkor szűnt meg a néphit szerint a szemverés hatása. A szemrontásnak a mosdatás, illetve a fürdetés által történő megszüntetésére vonatkozik egy igen érdekes szentandrási adat.
"Ha akad valahol keresetlen kutyafej, fazékba kell tenni, és melléje kilenc fajta fahasítékot kell még a vízbe tenni, és az egészet főzni. Az így kapott főzettel napfölkelte előtt, napnyugvása előtt meg kell fürdetni a kicsinyt és az anyja ingével kell megtörölni. Az elhasznált fürdővizet pedig arra kell kiönteni, amerre a nap nyugszik."[18]
A szemverést a rontó által is lehetett orvosolni, amennyiben ismerték annak személyét. A következő hiedelemtörténetből egy ilyen esetet ismerhetünk meg. "A gyermekeim keresztanyja boszorkány vót. Minden áldott nap � egy hétig � a gyerek fél héttől hétig ordított, még meg nem nézettük a keresztanyjával. Hét órakor, mint aki elvégezte a dógát, elaludt. Ha a gyerek meg van rontva, a rontót e kő hívnyi, hogy megnézze, akkor elmúlik."[19]
A szemverés megállapítására egy másik eljárást is alkalmaztak. A csecsemő jobb könyökét a bal térdéhez, a bal könyökét pedig a jobb térdéhez érintették, "mérték" s ha nem ért össze a hiedelem szerint meg volt rontva.
A kereszteletlen újszülöttet a szemverésen kívül az ún. "elváltás" is fenyegette. A váltott gyerekkel kapcsolatos hiedelmek már csak a legidősebb adatközlők emlékezetében, és az adattári gyűjtések lapjain élnek. Elváltáskor az egészséges csecsemőt a boszorkányok cserélik el saját csúf, sírós gyerekeikkel. Az ilyen gyerek legjellegzetesebb ismertetőjegye volt, hogy nem beszélt. Nézzünk erre vonatkozóan egy hiedelemtörténetet. "A nagyapám meséte, hogy elmentek eccer állást keresni. Este lett rájok bementek egy házho, hogy szállást kérjenek éjjelre. ťHát, jó emberek, majd abba a szobába szalmát teszünk a fődre, amibe a kisfiunk alszik Ť �monták. Ez a szoba üres vót, csak egy kemence vót benne, meg egy nagyfejű gyerek. Az az ember aki nagyapámmal vót, olyan tudós féle vót. Ő mingyá látta, hogy ez vátott gyerek. Leültek vacsorázni. Az ember férehítta az asszonyt, oszt kikérdezgette a gyerek felől. Monta az asszony, hogy hány éves, ťde hát nem beszé, mindig sírŤ. Akkor aszt monta a tudósember: ťaggyon neki a kézibe egy tejjel tele bögrét, meg egy nagy kanalat.Ť Mikor látta, hogy a szülők lehúzóttak a másik szobába, akkor a gyerek csak lesi, hogy hát: ť hm. ennyi időt megértem, de még ilyet nem láttam. Kis bögre, nagy kaná né, hogy tesznek bolonddá! Ť. Asztán lefeküttek a gyerek is, meg a nagyapámék is. Éppcsak elaluttak, rákezdi a gyerek a rívást. De rítt, rítt. Hát éfél felé elhatta. Aszongya a tudósember: ťna, elhatta mán!Ť A gyerek meg aszongya: ťmaj ríjok én bátyámuram, csak hagy pihenek!Ť ťKejjünk János! Őtözz fel oszt gyerünk! Éfél van mán úgyse aluttunk!Ť Na, ahogy felkelnek az asszony is felkelt fűteni, hát oszt férehítta a tudósember. Monta neki, hogy ťez nem a maga fia! Magátó ellopták mikor megszült.Ť ťDehonnem az én fiam.Ť �monta. ťJó van. Ide figyejjen! Nem menünk addig el. Fűccse be a kemencét, a gyereket ültesse a lapátra. Ne féjjen nem engedik bedobni!Ť ťJaj dehogy, dehogy!Ť �tiltakozott az asszony. ťHalgasson rám. Bedobják a kéményen a magáét.Ť Oszt úgy is vót. Ráültették a lapátra, amikor dobták vóna ez kiszát rúla, egy gyönyörű deli gyerek meg rápottyant." /özv.Móczár Lászlóné Gulyás Erzsébet, szül. 1917., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/
A gyermekágy ideje alatt is jó néhány tiltás élt, amelyet be kellett tartani az anya és a csecsemő védelme érdekében. Nézzünk néhányat ezek közül. Naplemente után nem önthették ki a gyermek fürdővizét, nehogy megrontsák.[20] Amíg be nem mutatta az anya a csecsemőt a templomban, nem volt szabad kimennie, mert megronthatják mindkettőt. A pelenkát és a babaholmikat tilos volt éjszakára kint hagyni a szárítókötélen, mert megronthatták a csecsemőt, és nyugtalanul aludt volna. Nem volt tanácsos a lámpát éjjelre eloltani, mert kicserélik a gyereket. Ördög vagy boszorkány viszi el.[21] Nem volt szabad a pici feje fölé állni, "mert akkor fölfelé néz. Úgy mondták, hogy ťvigyázz, mer felakad a szeme!Ť" /Bobák Antalné Faragó Teréz, szül. 1916., róm. kat., lakhely: Jászárokszállás/ A szoptatásra vonatkozóan is élt egy tiltás, mely szerint nem volt szabad három nagypénteket átszoptatni, mert különben "ártott a szeme" az anyának.
A csecsemő egészségét és szépségét a következő analógiás eljárásokkal próbálták elősegíteni. Általában a nagymama egy szép piros almával, vagy tojással "megkerekítgette" a baba arcát, hogy olyan gömbölyű legyen mint a tojás, és olyan szép piros mint az alma.
[1] Népi ételek a Jászságból., 1999. 28.
[2] Kertész J., 1989. 23.
[3] Kertész J., 1989. 22.
[4] Kertész J., 1989. 25.
[5] Gulyás É., 1973. 124.
[6] Kertész J., 1989. 38.
[7] Jászszentandrás, Molnár István gyűjtése, JMA.110-68., 34.
[8] Kertész J., 1989. 38.
[9] Jászalsószentgyörgy, Kátai Margit gyűjtése, JMA.184-79., 18.
[10] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA.155-79.
[11] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA.155-79.
[12] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA.155-79.
[13] Markos Gy., 1986. 45.
[14] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA.155-79.
[15] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA.155-79.
[16] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 155-79.
[17] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 155-79.
[18] Jászszentandrás, Molnár István gyűjtése, JMA. 110-68.
[19] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 155-79.
[20] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 155-79.
[21] Jászfelsőszentgyörgy, Szapu Viola gyűjtése, JMA. 155-79.
Az eredeti cikk itt található.
