Big Brava Britain


A világ legnagyobb DNS-adatbázisa a brit, amely már az ország minden 13. állampolgárának genetikai jellegzetességeit tartja nyilván.

Az adatbázis hivatalosan a bűncselekmények felderítését segíti (Hát persze, meg a terrorizmus elleni harcot. -k), hozzá a legtöbb mintát, havonta úgy háromezret, bűntettek helyszínéről gyűjtik be, egyharmaduk azonban olyan emberektől származik, akiket soha semmivel sem vádoltak meg, 150 ezret ráadásul 16 éven aluli gyerekektől vettek le, de szerepel a listában egy héthónapos kislány is (Ha valóban bűnmegelőzésről van szó, akkor jelen esetben már nem is gondolat-, hanem génrendőrségről beszélhetünk, hiszen DNS-ünkből már születésünkkor számos későbbi hajlamunk, jellegzetességünk kimutatható. Gattaca, Különvélemény, 84, Én a robot... Persze ezek a soft verziói annak, ami valójában történik -k).

A rendszer kritikusai attól tartanak, hogy a brit kormány egy olyan titkos adatbank létrehozásán ügyködik, amely minden polgárt potenciális bűnözőnek tekint attól a naptól kezdve, hogy a világra jött (Hiszen azok vagyunk... -k).

Azt is felvetették, hogy minél nagyobb lesz a rendszer, annál nagyobb az esélye annak, hogy nem az eredetileg meghatározott célra használják fel a benne tárolt adatokat (A rendszert kezdettől fogva kizárólag az eredetileg meghatározott célra használják, és ez sosem lesz másképp, függetlenül attól, hogy a média mit állít épp. -k).

A minták alapján kideríthetik például az egyes emberek etnikai hovatartozását, és ennek alapján megtagadhatják tőlük a beutazási engedélyt vagy a munkát (Van, aki ugyanerre kevésbé kifinomult módszereket alkalmaz -k).

Rámutattak arra is, hogy hiába nőtt elképesztő ütemben az adatbázis mérete az utóbbi hónapokban: a minták nem segítik a bűnügyek hátterének feltárását, sem a bűnmegelőzést.

Az ellenzők komolyabb biztosítékokat követelnek az adatok kezelését illetően, és azt, hogy a mintákat csak meghatározott ideig lehessen megőrizni (Kivéve "indokolt" eseteket. És akkor is újra csak "meghatározott" ideig. -k).

Korábban DNS-mintát csak azoktól lehetett venni, akiket meggyanúsítottak vagy megvádoltak valamivel (Komoly erőfeszítés a hatalom részéről valakit meggyanúsítani, vagy megvádolni... -k), az adatokat pedig azonnal megsemmisítették, ha az ügy tisztázódott vagy az ügyész ejtette a vádat, 2000-től azonban egy törvénymódosítás már lehetővé teszi, hogy az ártatlanok mintáit is korlátlan ideig őrizzék (Hiszen születésüktől fogva a gépezet potenciális ellenségei, az egyetlen kérdés, hogy ez mikor bukkan elő. -k).

2004-től a rendőrség bárkitől vehet mintát, akit letartóztatásba helyeztek, így nőhetett az adatbázis rövid idő alatt ilyen nagyra, és vált a világ legnagyobb DNS-adatbankjává.

A tiltakozások ellenére a brit kormány ragaszkodik ahhoz, hogy az ártatlanoknak egyáltalán nincs mitől félniük, hiszen az csupán egy modern fegyver bűnözők elleni harcban (A tiltakozások ellenére a nagy test ragaszkodik ahhoz, hogy az androidoknak egyáltalán nincs mitől félniük, hiszen az csupán egy modern fegyver az emberek elleni harcban... -k).

Forrás: inforadio.hu (kommentálva)